Köszöntünk a Dollhouse Buda Stúdió honlapján!

Stúdiónk célja, hogy megismertesse és meghonosítsa ezt a különleges műfajt Magyarországon.

Mi az a pole dance és pole-fitness?

A tánc, a gimnasztika és az akrobatika egyik formája, ahol a részt vevők egy függőleges rúd segítségével adják elő produkciójukat.  A táncosok belekapaszkodnak a rúdba, s annak segítségével atletikus ugrásokat, csavarokat, erő- és hajlékonysági elemeket mutatnak be.

A pole dance a szórakoztatás egy formája is, de távol áll a füstös bároktól, sokkal inkább köthető a sporthoz és a cirkuszhoz.
 
A felsőtest erőssége és az egyensúlyérzék nélkülözhetetlen. Ez sok gyakorlást és időt igényel. Ezért a poledance mostanában már a testedzés egyik közkedvelt formája is, iskolák, képesítések és bizonyítványok társulnak hozzá. Mindamellett egyre többek szemében az önkifejezés egyik művészi eszközévé válik.

Világszerte számos rúdtánc versenyt rendeznek, s nő azoknak a száma, akik szeretnék ezt a mozgásformát sporttá nyilváníttatni. Az igazi versenyek így elszakadhatnának a sztereotípiáktól, és atlétikai elemekre, valamint az előadóművészi teljesítményre asszociálna mindenki a színpadi vetkőzés helyett.
 

A rúdtánc irányzatai sokszínűek és szerteágazóak, mindenki megtalálja az egyéniségéhez közel állót, legyen szó akár fitness edzésről, erősítésről, alakformálásról, táncról vagy nőiességről...

Otthont adunk minden rúdtánchoz kapcsolódó mozgásformának, a legfrissebb világi trendeknek, és a levegő-akrobatika olyan nőies és technikás változatainak, mint a karika, a selyem, a kötél, a gurtni és a trapéz.

Az óráinkra előzetes bejelentkezés szükséges az online rendszerünkön keresztül. Az online rendszerbe regisztrálni a név, e-mail cím, mobiltelefonszám és születési dátum adatoknak a buda@dollhouse.hu email címre történő megküldésével lehet. A személyes adatok kezelésről az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően gondoskodunk.

 


 

8 tipp amiért a DOLLHOUSE-t válaszd: 

 1. Magyarország első rúdtánc és fitness stúdiója, mely 2003-ban lett alapítva. 
 
 2. Az egyetlen Stúdió szintrendszerrel és szintvizsgával, hogy biztonságban legyél a trükkök elsajátítása során!  
(A szintrendszerről és az óratípusokról a honlapon tájékozódhatsz.)
 
 3. Több, mint 15 féle óratípus, komplex edzésterv, alakformálással, fogyással, és a mozgás örömével.  (Nincs szükséged arra, hogy edzőterembe látogass, nálunk össze tudod állítani trénereink segítségével az edzéstervedet, legyen szó akár alakformálásról, fogyásról, hajlékonyságról  vagy állóképesség növelésről.)
 
 4. Akkreditált képzettséggel rendelkező trénerek, sport oktatók, táncpedagógusok és fitness szakemberek. (Trénereink akkreditált trénerképzést vagy prezenter képzést végzett sportoktatók vagy professzionális táncoktatók. Érdekel Téged is a tanítás? A hobbid lehet a hivatásod! Jelentkezz trénerképzésünkre!
 
 5. Világbajnok rúdtáncosoktól tanulhatsz: Deák Manyi, Miss Poledance és Pole Theatre bajnok, Floch Bernadett junior és felnőtt világbajnok, valamint Ott-Balogh Kata, magyar bajnok vár az órákon, hogy a legjobbaktól tanulhass!
 
 6. Stúdiónkban elsajátított tudással bátran versenyezhetsz, legyél akár kezdő vagy profi! A versenyfelkészüléseset Trénereink segítik.
 
7. Jó hangulat és befogadó közösség vár Téged a hét minden napján Stúdiónkban! Óratípusainkat és órarendünket folyamatosan a Vendégeink igényei szerint alakítjuk és frissítjük.
 
 8. 100% pénzvisszafizetési garancia (Nem voltál elégedett az órával? Visszafizetjük a pénzedet! nincs kockázat, csak nyerhetsz velünk!)